the boys next door – door, door

http://www.mediafire.com/?mmwdyfzqmtj

Szarok Nick Cave-re. Az, hogy előbb volt unszimpatikus, minthogy hallottam volna tőle bármit is, csak egy valamit jelent. Hogy a rajongótábora egy megvethető bagázs csupa seggfejekből. Erről tehet ő? Hát ha direkt játszik zenét seggfejeknek akkor egy kicsit igen, de nem hiszem, hogy ráérne azzal foglalkozni, hogy akik hallgatják, milyen emberek. Nincs is sok értelme ennek, amit eddig írtam, végül is egy Nick Cave számot még egy válogatás kazira is rátettem, ami lánynak ment, meg nem nagyon ér el hozzám abból semmi amit mostanában csinál. Nekem a Birthday Party nem tetszik. Már pontosan nem emlékszem miért, lehet csak nem adtam neki túl sok esélyt, tényleg majd ezt a miértet egyszer kiderítem, ha olyanom lesz. Tegnap este a troliban viszont előjött, hogy ez a még Birthday Party-t megelőző, elő-zenekara nem csak a legjobb Nick Cave banda, hanem úgy tényleg egy jó lemez. Neurotikus, sodró tempójú, tökös számok a proto- és post punk védjegyeivel. Van szaxofon is, de egyáltalán nem zavaró, cirkáló dallamok, néha kis lecsupaszított monotónia, meg olyan post-punk dobok, amit ma már diszkósnak is lehetne nevezni. Ahogy van, ez úgy egy korrekt lemez, ami később híressé vált tag nélkül is ki kéne, hogy emelkedjen az obskuritás homályából. Müller Péter tuti nem hallotta, olyan jó.

crow people – cloud songs

http://www.mediafire.com/?t1i2wo1wngm

A legjobb ebben a zenekarban az, hogy öntörvényűen fasza, amikor könnyen lehetne minden másképp. Lehetne a basszus a hangsúlyos, a tempó lassabb a kontinens más. Mégis minden úgy van ahogy és ettől olyan önerőből fasza. Annyira, hogy úgy hangzik, mintha az énekes mögött nem is egy zenekar lenne, csak pár haver akik ezen a felvétel besegítettek neki, legyen nyoma a megtört magányának, és az ember létezésének. Ami kurva fasza, hogy ez egy angol zenekar, szomorú és elgondolkodtató, és mégis joy division vagy crass helyett sokkal inkább az adolescents és dag nasty (vagy nagyvonalúan revolution summer) gitárdallamok és erő bukkan fel, itt is azzal a plusz csilingeléssel, amit ők nem játszanak el, csak a mi fejünkben rezonál amikor halljuk a témákat. Jó is és ad egy csavart annak, hogy ezeket a napsütést, tavaszt és nyarat idéző gitár témákat egy olyan lehangoló és lapos környezetbe ültetett át, mint az angol, esős vidék. Ráadásul ez tényleg egy faluból jövő zenekar, akiket a megye határon kívül alig ismertek. És te is láttad milyen lehangolóak az angol kisvárosok, a korai zárásaikkal és értelmetlen embereikkel. Bár most jön a jó idő, miközben ez az esőben szánalmasan sétálás tökéletes aláfestő zenéje, azért egy kis zápor mindig van a fejünkben és olyankor jó lehet. Vagy bármikor máskor, mert ez egy hihetetlenül jó zenekar.

+ demo

http://www.mediafire.com/?0mukzu2uyqm

outtakes

http://www.mediafire.com/?gfed2jznmkj

the saints - eternally yours

http://www.mediafire.com/?rmlyyxccymz

Az egyik első album volt, amit feltettem az új mp3 lejátszómra. Először a humusz bárban hallottam egy számot erről a lemezről, miközben oi zene ment, de nekem a fülembe nyomták egy ipod-ról, hogy ez sokkal jobb, mint a cockney rejects. Tényleg az. Akkor azt mondtam rá, hogy táncolható punk. Aztán meghallgattam itthon és tetszett is, de biztos valami nagy maratoni új zenehallgatásban voltam és ezért törpült el a tömegben. Aztán szilveszterkor, amikor már a jócskán sötétedő délutánban szegedről vonatoztam fel pestre, egyedül a mozdonyfülkében valamiért úgy éreztem ez jó választás lesz, ha pedig megunom, majd tovább léptetem. Komolyan volt egy ilyen tervem, merő rosszindulatból. Aztán, mintha egy lépcsőn húztak volna végig minden egyes foknál csak koppant a fejem, hogy mekkora slágerek vannak ezen a lemezen. Táncoltató lendület, kicsit unott, de marha jó hangszínű ének, a gitár meg érdekesen díszítget. És az a sláger gyáros potencia. Tényleg a punk a legjobb stílus, ha ilyen zenekarok tucatjával vannak, és mégis annyira jók, hogy nem lehet őket félvállról venni.

Vile – solution

http://www.mediafire.com/?zzyhz0ngtmj

Ez a zenekar rövid életű volt, kibaszott tahó, de egyben kibaszott jó is. Ínyenc darab, nem csak ínyenceknek. De tényleg iszonyat tirpákok, túltesznek a Fear-en is. Zeneileg sajnos nem, de ki tud úgy énekeli, mint Lee Ving, Lee Vingen kívül? Egy koncertjük volt, aztán mindenhol bojkottálták őket. A koncert után a hely előtti parkolóban minden kocsi ablaktörlője alá tettek egy lemezt, de annyira fel voltak háborodva az emberek a koncerttől, hogy a legtöbbet szarrá törték, vagy csak kidobták a közeli kukába. Most így sok évvel később, már inkább vicces, mint felháborító, és bár ez tényleg a legbénább mentség az elves zenehallgatóknak, hogy a zene van olyan jó, hogy az számítson inkább, mégis ez a helyzet. Ahelyett, hogy nosztalgia + pc = jöhetnek seggfej zenekarok is, tételt kibontanám inkább végighallgatom a lemezt. Huszonegy szám, huszonkét és fél perc. Dühös, recsegős, örült punk hardcore. Pont olyan amit szeretek, és ha akarom nem is értem mit énekelnek, meg olyan gyorsan véget ér, a pogozás közben egyébként sem tudok gondolkodni.