Vile – solution

http://www.mediafire.com/?zzyhz0ngtmj

Ez a zenekar rövid életű volt, kibaszott tahó, de egyben kibaszott jó is. Ínyenc darab, nem csak ínyenceknek. De tényleg iszonyat tirpákok, túltesznek a Fear-en is. Zeneileg sajnos nem, de ki tud úgy énekeli, mint Lee Ving, Lee Vingen kívül? Egy koncertjük volt, aztán mindenhol bojkottálták őket. A koncert után a hely előtti parkolóban minden kocsi ablaktörlője alá tettek egy lemezt, de annyira fel voltak háborodva az emberek a koncerttől, hogy a legtöbbet szarrá törték, vagy csak kidobták a közeli kukába. Most így sok évvel később, már inkább vicces, mint felháborító, és bár ez tényleg a legbénább mentség az elves zenehallgatóknak, hogy a zene van olyan jó, hogy az számítson inkább, mégis ez a helyzet. Ahelyett, hogy nosztalgia + pc = jöhetnek seggfej zenekarok is, tételt kibontanám inkább végighallgatom a lemezt. Huszonegy szám, huszonkét és fél perc. Dühös, recsegős, örült punk hardcore. Pont olyan amit szeretek, és ha akarom nem is értem mit énekelnek, meg olyan gyorsan véget ér, a pogozás közben egyébként sem tudok gondolkodni.