ydi - a place in the sun

http://www.mediafire.com/?ltyjmtm3n5t

Az america hardcore dokumentum film, szerintem, legjobb mozzanata, ami mellékesen összefoglalja nekem a punk esszenciáját az a röpke jelenet, amikor a YDI énekese teljesen kikelve magából a színpadon üvöltözik és eksztázisba ráng együtt minden sorral. Nem hiszem, hogy olyan sok koncertjük lehetett, még a náluk sokkal ismertebb zenekaroknak sem volt olyan sok, így biztos nem a rutin jön belőle. Hanem az, hogy annyira be van pörögve, annyira ki volt éhezve valamire, amit most a hardcore-ral megkaphat, hogy magasról szarik mindenre, csak az számít neki, hogy megtegye amit akar. Ez csak egy kis kitérő volt, de végül is a YDI is pont annyira kompromisszum mentes amennyire lennie kell az összes többi normális zenekarnak. Lehet a rossz hangzás, a félre állított erősítők miatt, de a gitárok végig csapongóan vibrálnak, minden jó gyors és az a pszichotizmus is megvan, amit a bevezető soraimban leírtam. Írtak róluk valami olyat, hogy gyökereikben közel állnak a skinhead zenékhez, de nem kell oi-ra számítani, pár kisebb dallamfoszlányon kívül. Ha már, akkor inkább az ilyen jó pszichó skinhead-ek zenéje lehet ez, akik sörözés és szépen öltözködés helyett inkább szintetikus drogokat nyomnak, hogy aztán kiverhessék a balhét. Na mindegy, fasza zenekar a YDI (why die?!) különben nem lennének itt, és ez a kislemez is olyan gyorsan véget ér, hogy az csak üdítően tud hatni, ha esetleg a kávé nem mindig adna elegendő löketet.